2023. október 4. szerdaFerenc
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás
tv.transindex.ro

Dávid Gyula: sok mindent veszítettem volna a hét év börtön nélkül

2020 . március . 12
Készítette: Tóth Helga, Tőkés Hunor

Erdélyi életutak portréfilm-sorozatunkban most Dávid Gyula irodalomtörténésszel, szerkesztővel beszélgetünk, aki Árapatakon született 1928-ban. Tíz év után családja Székelyudvarhelyre költözött, miután lelkész édesapját 1938-ban oda szólította a kötelesség. 1947-ben kerül Kolozsvárra, hogy egyetemi tanulmányait megkezdje, amelyet végül a Bolyai Tudományegyetem magyar szakán el is végez. Előbb 1953-1956 között aspiráns, majd 1956-1957 között a Bolyai Egyetem tanársegédje lett egészen addig, amíg az 1956-os magyarországi események utórengése és egy véletlen esemény folytán politikai perbe nem fogták és hét évre el nem ítélték.

A börtönévek után régi állását nem kapta vissza és az irodalomban is tiltólistára került, de a Duna-deltában eltöltött évek megerősítették és új kapcsolatokkal segítették, hazatérve pedig a Korunk szerkesztősége rögtön felkereste. Itt előbb névtelenül kisebb irodalmi munkákon dolgozhatott, majd a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője lett, amely a Polis Könyvkiadóhoz hasonlóan örökre összefonódott a nevével. Ez utóbbi igazgatásából bár nemrég visszavonult, de napjainkban is aktív munkát végez, szerkesztéseivel, könyveivel bővíti az irodalmi palettát, a szakma megbecsülése és elismerése mellett.


LEGFRISSEBB

Erdélyi életutak

Csatornák