500-an ünnepelték az Ezer Székely Leány Napját
2020 . július . 04Készítette: Csata Orsolya, Csiszér Árpád
A 2020-as hagyományőrző találkozó gyérre sikeredett, mert a veszélyhelyzet előírásainak megfelelően jóval kevesebben gyűlhettek össze idén a csíksomlyói nyeregben. Csíkdelne volt az idei házigazda, a videóból kiderül, hogy miért, és egy olyan szoknyát is látni fognak, amelyet az 1931-ben megrendezett első ünnepségre varratott akkori tulajdonosa.
A két világháború között útjára indított hagyományt a kommunista diktatúra éveiben betiltották, és 1992-ben élesztették újra, és a mozgalomnak köszönhetően a székely népviselet reneszánszát éli.
